Keddtől ismét csak negatív teszttel lehet beutazni Angliába

járvány
Koronavírus idején a londoni Westminster-hídon
Fotó: TOLGA AKMEN/AFP

Sajid Javid brit egészségügyi miniszter szombaton bejelentette, hogy jövő keddtől kizárólag negatív koronavírus-teszttel lehet majd beutazni Angliába. A tesztet még beutazás előtt el kell végezni, és a hatóságoknak be kell mutatni.

Javid elmondása szerint a szabályozás december 7-én brit idő szerint hajnali 4 órától - közép-európai idő szerint 5 órától - lép érvénybe.

A miniszter kifejezetten hangsúlyozta, hogy átmeneti rendelkezésről van szó, és ezt a brit kormány kész az első lehetséges pillanatban visszavonni. Javid szerint egyre több fertőzést regisztrálnak az utazások miatt, ez indokolja az intézkedést.

A beutazók számára egyébként korábban is kötelező volt a tesztelés, de ezt a kötelezettséget október 4-én a brit kormány feloldotta. A járványadatok alapján most újra bevezetik ezt az intézkedést.

A hét eleje óta egyébként már kötelezővé tették a PCR-tesztek elvégzését az angliai érkezés után is, és a negatív teszteredmény megérkezéséig a beutazóknak tartózkodási helyükön elkülönítésben kell maradniuk. (MTI)