Sosem látott fotókat mutatott be az ügyészség Epsteinről és barátnőjéről, Ghislaine Maxwellről

külföld

Folytatódik a pedofíliával gyanúsított, a börtönben öngyilkosságot elkövető milliárdos exbarátnője ellen indított per, melynek során az ügyészség olyan képeket mutatott be a párosról, melyek igazolják, hogy folyamatosan nagyon közel álltak egymáshoz.

Fotó: New York állam ügyészsége

Maxwellt azzal vádolják, 1994 és 2004 között segített Epsteinnek a fiatalkorú lányok kereskedelmében és szexuális zaklatásában. A nő, akinek brit, amerikai és francia állampolgársága is van, ártatlannak vallotta magát. Tavalyi letartóztatása óta amerikai börtönben ül. Ha elítélik, akár nyolcvan évet is kaphat.

Az ügyészek úgy gondolják, Maxwell és Epstein bűntársak voltak - hétfőn be is mutattak egy csomó bizonyítékot, melyek azt igazolják, a férfi egy nyolc éven átívelő időszakban összesen 30 millió dollárt utalt át Maxwellnek, aki korábban a barátnője volt.

Kedden az ügyészek olyan sosem látott fotókat mutattak be az esküdteknek, melyeket Epstein manhattani otthonának 2019-es átkutatásakor foglaltak le. Ezek között vannak olyanok, melyek Maxwell két, levetkőzött vádlójáról készültek, de számos közös képet találtak Epsteinnel, melyek azt sejtetik, nagyon közel álltak egymáshoz. Az egyik fotó érdekessége, hogy Erzsébet királynő balmorali birtokán készültek. Epsteint azzal is vádolták, ő szállította a fiatal nőket a királynő egyik fiának, András hercegnek.

Fotó: New York állam ügyészsége

Maxwell ügyében tanúskodott az egyik áldozat volt barátja is, aki a bíróságon azt állította, ő maga többször fuvarozta a házhoz a fiatalkorú lányt és barátnőit, akik aztán több száz dollárral a kezükben jöttek ki onnan.

(BBC)