Videóüzenetben jelentette be Boldog István, hogy jövőre nem indul a parlamenti választáson, és teljesen visszavonul a politikától.
A Fidesz parlamenti képviselője 2010 óta háromszor is győzött Mezőtúron és környékén, de nem indul negyedszerre is, bejelentése szerint a családja miatt. Azt mondta, hogy nagyon sokat beszélgetett erről a családjával, alig volt ideje a kisfiára, a feleségére eddig, és a járvány alatt ez különösen kiderült, amikor mégis kicsit több ideje volt rájuk. Neki most a család az első, ezért "hagyta magát meggyőzni", hogy ne politizáljon már többet.
A visszavonulásáról szóló bejelentésében arra nem tért ki, hogy tavaly decemberben a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt ellene és nyolc társa ellen.
A vád szerint uniós pályázatokon helyzetbe hozott vállalkozóktól kértek Boldogék pénzt, a biztos győzelemért. Egy másik vádpont szerint a választókerület több polgármesterénél is megjelentek azzal, hogy visszaosztást kérjenek a már elnyert pályázati pénzekből. Még Törökszentmiklós ellenzéki polgármesterét is megkörnyékezték azzal, hogy Boldog István országgyűlési képviselői kampányához kérjék el a megítélt pályázati összeg 20 százalékát. Az ügyről részletesen itt írtunk.
A korrupcióval vádolt képviselő a bíróság előtt ártatlannak vallotta magát, de a vádlottak közül többen is beszéltek a csúszópénzekről.
Ő juttatta célba a kenőpénzeket. Az utolsó szó jogán azt mondta, akkoriban nem fogta fel a helyzet súlyosságát.