Putyin azt állítja, a Szovjetunió felbomlása után taxizni kényszerült

külföld

Nehezen ellenőrizhető állítást tett Oroszország elnöke, azt mondta, a Szovjetunió szétesése után arra kényszerült, hogy bukott KGB-sként taxisofőrként keresse meg a napi betevőt - írja a Guardian.

Putyin korábban is sajnálkozott a Szovjetunió felbomlása miatt, de ezúttal azt mondta, a három évtizede történt esemény „a legtöbb állampolgár” számára „tragédia” maradt.

Vlagyimir Putyin Szibériában 2021. március 21-én.
Fotó: Alekszej Druzsinyin/Sputnik via AFP

A fentieket Putyin a Channel One számára készülő, Oroszország történelméről szóló filmben mondja, erről az állami hírügynökség, a RIA Novosztyi számolt be vasárnap. „Végül is mi a Szovjetunió összeomlása? A történelmi Oroszország összeomlása Szovjetunió név alatt” - mondta a csatornának. Korábban erről úgy beszélt, ez volt „a XX. század legnagyobb geopolitikai katasztrófája”.

Putyint érzékenyen érinti, amikor nyugati hatalmak a volt szovjet államok körül legyeskednek, most például azt követeli, a NATO vonja vissza 2008-as határozatát, mely szerint nyitva állnak a kapuik Grúzia (Georgia) és Ukrajna előtt.

A RIA Novosztyi szemléje szerint a dokumentumfilmben Putyin azt is mondta, időnként taxisofőrként dolgozott, hogy kiegészítse a keresetét. Azért kiderül az is, hogy nem igazi taxis volt, hanem privát sofőr - de azért ezt is cikinek tartja kicsit, és nem szívesen beszél róla - mondta, miután éppen beszélt róla.