Aznap is eltehetett ötmillió forint kenőpénzt, amikor felesküdött Magyarország szolgálatára

POLITIKA

2018. május 22. emlékezetes nap volt Völner Pál életében. Ezen a napon nevezték ki az Igazságügyi Minisztérium államtitkárává. Völner már 2015 óta államtitkár volt, de ‘18 tavaszán új kormány alakult, ami egyben új kinevezést is jelentett.

„Letettem az esküt, továbbra is az igazságügyi tárca miniszterhelyetteseként szolgálom Magyarországot és a nemzetünket. Köszönöm a támogatást és a bizalmat!” - posztolta ki aznap a Facebookra, miután kezet fogott Áder Jánossal. Az eseményen az első sorban a kormány tagjai, többek között Orbán Viktor és Pintér Sándor ültek.

Forrás

Völnernek ugyanakkor más programja is volt aznap. Az ügyészség szerint a politikus aznap 5 millió forintot kapott Schadl Györgytől, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől.

A hivatali vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított fideszes képviselő ügyeiről az országgyűlés mentelmi bizottságának benyújtott dokumentumból derültek ki részletek hétfőn. Ebben az ügyészségi indítvány alapján írnak napra és összegre pontosan arról, hogy mikor és mennyi kenőpénzt kaphatott Völner Schadl Györgytől. „A Kar elnöke a rendszeres jogtalan előnyt nem kizárólag konkrét ügyekben nyújtott segítségéért, hanem folyamatos rendelkezésre állása érdekében, lényegében fizetésként adta dr. Völner Pálnak” - olvasható a dokumentumban.

„A Kar elnöke és dr. Völner Pál a fentieknek megfelelően olyan kapcsolatot alakítottak ki egymással, amelynek során hivatali időben, vagy hivatali időn kívül találkozókat bonyolítottak egymással, jellemzően éttermekben, valamint többször találkoztak az utcán dr. Völner Pál gépjárműve mellett. Ezeken a találkozókon adta át a Kar elnöke dr. Völner Pálnak a végrehajtói osztalékokból befolyt jogtalan előnyt, mely pénzátadásokra jellemzően konspirált módon került sor” - áll a dokumentumban.

Az iratra Völner így reagált: „A Legfőbb Ügyészség általam is megismert tartalmú indítványa meglehetősen zavaros, elnagyolt, ellentmondásos, több helyen összefüggéstelen, bizonyos részeiből az sem derül ki, hogy a Legfőbb Ügyészség milyen bűncselekmény megállapítását feltételezi.” Azt ígérte, hogy a szerinte valótlan állításokra a nyomozóhatóságnak reagál, ugyanakkor a „tisztázás érdekében” feltétel nélkül támogatja mentelmi joga kiadását. Kedden meg is szavazta a parlament a mentelmi jog felfüggesztését, ugyanakkor Hargitai János, a mentelmi bizottság KDNP-s elnöke is kritizálta az ügyészség indítványát.

A találkozókon Völner az ügyészség szerint összesen 83 millió forintot tehetett zsebre, 2-5 milliós részletekben. A pénzeket az ügyészség szerint Völner például a Schadl által támogatott végrehajtók kinevezéséért és Schadl gazdasági és szervezeti elképzeléseinek megvalósításáért kapta.

Völner ugyanakkor kifejezetten aktív szereplője volt fontos közéleti ügyeknek. Tanulságos végignézni, milyen határozott nyilatkozatokat tett bevándorlásról, nemzetközi beavatkozásokról, gyermekvédelmi törvényről, vagy akár korrupcióról - azoknak a napoknak a tájékán, amikor az ügyészség szerint ő maga is korrupciós pénzeket fogadhatott el.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Nézegessen új államtitkárokat!

Szívderítő látvány a sok elégedett szakember.

Urfi Péter
POLITIKA

Völner Pál nem elégedett az ügyészi indítvánnyal

Zavarosnak, elnagyoltnak és ellentmondásosnak tartja a saját gyanúsítását.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Bűnszervezet módjára működött Völner hivatala, 83 milliót kapott feketén az államtitkár a végrehajtói kar elnökétől

A végrehajtói kart vezető Schadl György több mint 880 millió forint illegális jövedelmet szedett be a kijelölésükért tejelő végrehajtóktól.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Svéd nagykövet: Örülök, hogy hozzánk sokan akarnak jönni, és nem elmennek az emberek

Niclas Trouvé szerint a bevándorlók hazája hasznára válnak, és attól sem tart, hogy valakik le akarják cserélni Európa népességét. Az orosz fenyegetés inkább aggasztja.

Magyari Péter
eu

Hiába mondta ki a Kúria, hogy a kormány hazudik, a kormány hazudik tovább, csak nevet nem mond hozzá

Péntek este Völner Pál államtitkár kezdett el dühödten sorosozni, álcivilezni, miután két pert is bukott a kormány a Helsinkivel szemben.

Tbg
POLITIKA

Völner Pál: A „börtönbiznisz” tudatos visszaélés az EU-s és a magyar joggal is, a kormány felfüggeszti a kártérítések kifizetését

A kormány szerint természetesen Soros György áll a háttérben.

Herczeg Márk
POLITIKA