27 ember halt meg, amikor kigyulladt egy irodaépület Oszakában

külföld

Legalább 27-en életüket veszthették pénteken Oszaka városának bevásárlónegyedében, egy toronyház negyedik emeletén keletkezett tűzben - írja az MTI. A rendőrség feltételezett gyújtogatás miatt indított vizsgálatot.

A tűzoltóság szóvivője szerint 27 embernél állapítottak meg keringés- és légzésleállást (a Reuters szerint Japánban ezt a kifejezést alkalmazzák abban az esetben, ha a halál tényét hivatalosan még nem állapították meg). A tűzben egy ember megsérült.

A kigyulladt épület.
Fotó: KENICHI UNAKI/The Yomiuri Shimbun via AFP

Az NHK közszolgálati televízióban mutatott felvételeken az épületet lehetett látni, amelynek negyedik emeleti ablakaiból és tetőszerkezetéből sűrű füst kígyózott. A tüzet helyi idő szerint délelőtt 10.18 perckor észlelték, és értesítették a tűzoltókat, akiknek a helyi sajtó szerint fél órán belül sikerült megfékezniük a lángokat. A kigyulladt emeleten egy klinika működött, amely - az intézmény honlapja szerint - egyebek között pszichiátriai kezelést nyújtott pácienseknek.