Miközben gyakorlatilag minden napra jut egy meredek eset, ahol eltűnnek az adatok a kormánynál és az állami szerveknél (ma például itt és itt), akkor kiáll az adatvédelmi biztos (!), és ezt mondja:
„Az információszabadságot felügyelő szerv vezetőjeként (...) ezúton szeretném az adatigénylőket megkérni, hogy az ünnepek alatt vegyék figyelembe azt, hogy sok állami, önkormányzati szervnél igazgatási szünetet rendeltek el, illetve a munkatársak szabadságuk alatt otthonukban pihennek, családjuk körében ünnepelnek” - írja közleményében Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság (NAIH) elnöke. „Mindenkitől elvárható, hogy a szolidaritás és egymás megbecsülése nevében ezt tiszteletben tartsa, hiszen az információszabadság alkotmányos joga egyébként is végső soron a közösséget kell, hogy szolgálja.”
Ma jelent meg Ács Dániel véleménycikke arról, hogyan titkol adatokat két állami szerv egy gyanús ügylettel kapcsolatban, amelynek keretében 3 milliárd forint értékben vett gyorsteszteket állami megbízásból egy cég, amely egy borsodi kis falu legszegényebb utcájába bejelentett 19 éves munkanélküli fiú nevén van. Erre a cikkre reagált egy olvasónk, aki felidézett egy 2003-as hírt, amikor még egészen máshogy álltak az adatnyilvánosság és a karácsonyi pihenés viszonyához az akkor még ellenzéki Fideszben.
Index, 2003. december 23.
Megdolgoztatja a minisztériumi apparátusokat a Fidesz. Az ellenzéki párt a karácsonyi hivatali szünet előtt pénteken adott ezer írásbeli választ igénylő kérdést a kormányzat működésével kapcsolatos ügyekben. A hivataloknak 15 napon belül kell választ adniuk a Fidesz kérdésire, a rendelkezésre álló időbe azonban beleszámítanak a munkaszüneti napok és a hétvégék is.
Nem egyszeri eset volt:
Origo, 2008.12.20.
Munkát ad a Fidesz a minisztériumok ügyosztályainak, két nap alatt körülbelül 1300 írásbeli kérdést intézett a kormányhoz. Az országgyűlés adatai szerint egész évben nem tettek fel ennyi kérdést, hasonló dömpingre még nem volt példa. A miniszterektől olyasmiről is érdeklődtek, mint "szavahihető-e ön", vagy "hová vigyük a szemetet". A Fidesz szóvivője szerint a kérdések többsége a hétfőn elfogadott költségvetéshez kapcsolódik és karácsonyig további kérdéseket is feltesznek majd. A minisztereknek 15 napon belül, január 5-6-áig kell válaszolniuk.
(Címlapi kép: AFP, az ellenzéki Fidesz vezetői 2006-ban)
A miniszterelnök azt mondta, hogy az NNK gyűjti az adatokat. De ők meg arra hivatkozva nem adják ki, hogy ahhoz adatokat kellene gyűjteni. Sakk-matt.
Viszont a magyar kormány október 5-én beszállt abba a megrendelésbe, amiről azóta is azt mondja, hogy nem vesz részt benne.
Szegény hivatalnokok pihenni szeretnének.
Megérdemlik az állami szervek a pihenést. A Kórházi Főigazgatóság például sok energiát tett abba, hogy eltitkolja a nyilvánosság előtt, miért kötöttek hárommilliárdos szerződést a Fidesz egykori kerületi frakcióvezetőjével, aki aztán a cégét rögtön eladta egy borsodi falu szegénysorán élő fiúnak.