Van egy rettenetes hobbim: minden létező karácsonyi filmet megnézek. Utálatos dolog, olyan, mint a kanalas orvosság, csak azzal ellentétben ennek az égvilágon semmi haszna nincs, már ha nem az a célunk, hogy minél előbb agyhalálközeli, unalommal teli mély depresszióba süllyedjünk, akár pusztán attól a gondolattól, hogy órákat, sőt napokat töltöttünk teljesen felesleges filmekkel.
Pokoli hobbimnak idén novemberben is elkezdtem hódolni, azóta darálom megjelenési sorrendben az összes idén kijött karácsonyi/havas/mikulásos borzalmat, amelyek zöme természetesen romkomokból áll. A karácsonyi romkomok nagy része kifejezetten low budget tévéfilm, általában nem túl viccesek, nem is szomorúak, a sztori mindig ugyanaz: van két ember, akik a látványos vonzalom ellenére húsz perc bevezető után egy órán keresztül szenvednek valami abszurd félreértés miatt, hogy a végén összejöjjenek a hóesésben. Meg lehet közben főzni egy bonyolultabb vacsorát.
Vannak köztük elviselhetők és kevésbé elviselhetők is, sőt idén elkaptam néhány olyat is, ami minden, csak nem romkom. De továbbra is tartom, hogy még mindig nem készült jobb karácsonyi film a Reszkessetek, betörők!-nél.
Mit nem érdemes idén megnézni:
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?