Homonnay Gergely író, egy részben általa szervezett 2018-as tüntetésen.

Az olasz rendőrség Homonnay telefonhívásait és az üzeneteit is átvizsgálja

GYÁSZ

A szombaton Rómában meghalt Homonnay Gergely még életben volt, de nehezen lélegzett, és lényegében nem volt eszméleténél, amikor a klub tulajdonosai mentőt hívtak hozzá - írja a Repubblica cikke alapján a hvg.hu. Az olasz lap értesülése szerint Homonnay szombaton reggel ötkor ment le a római Via Pontremolin található Bananon nevű klubba egy férfivel, akivel azután különváltak. A magyar közíró az újévi koccintás után lement a csigalépcsőn a törökfürdőbe, ahová csak tagok léphetnek be, később itt találtak rá eszméletlenül.

Holmija között a szekrényében egyelőre beazonosítatlan port és folyadékot is találtak. A lap szerint a rendőrség időközben elindított nyomozása nemcsak a túladagolás kérdését próbálja vizsgálni, hanem Homonnay telefonhívásait és üzeneteit is átvizsgálják, hogy kiderítsék, kivel töltötte az utolsó óráit. A rendőrség megkereste a római barátját, akivel azonban már egy ideje nem találkozott, így ő nem tudott segíteni. Homonnay a lap információi szerint egy ideje egyedül élt a San Giovanni környékén.

Kapcsolódó cikkek