A lengyel kormány is megvásárolhatta az izraeli fejlesztésű Pegasus kémprogramot, méghozzá 5,4 millió euróért. A Gazeta Wyborcza vezető lengyel napilap szerint ráadásul ezt törvénytelenül tették, mert a pénzt az Igazságügyi Alap kasszájából vették ki.
Decemberben derült ki, hogy Lengyelországban is bevetették a Pegasus kémszoftvert, az első hírek szerint a 2019-es választási időszakban figyelték meg Roman Giertych ügyvédet, valamint Ewa Wrzosek bírónőt. Nem sokkal később Krzysztof Brejza ellenzéki politikus esetében is felmerült, hogy az NSO programját telepítették a telefonjára.
A lap szerint a Pegasus szoftvert az Igazságügyi Alap forrásaiból fizették ki, amely a bírságokból származó pénzt gyűjti össze, és elsősorban a bűncselekmények áldozatainak megsegítésére, valamint további bűncselekmények megelőzésére fordítja azt. A CBA-t csak az állami költségvetésből lehet finanszírozni, így a Pegasus beszerzése ebből az alapból származó pénzből illegális.
Az igazságügyi minisztérium azonban a cáfolta, hogy illegális módon használták volna fel az Igazságügyi Alap forrásait, állításuk szerint ezt a bűnözés elleni küzdelemre kell felhasználni. A kormánypárt miniszterei tagadják, hogy politikai célokra használták volna a programot, sőt, az ügyészség elutasította az ügyben való eljárást is.
A napilap azt állítja, hogy Izrael néhány hónappal korábban, Beata Szydło és Benjamin Netanjahu akkori miniszterelnökök találkozója után döntött úgy, hogy eladja Lengyelországnak a Pegasus licencét.
Magyarországon 2021 júliusában a Direkt36 írt először arról, hogy újságírók, politikusok, üzletemberek és diákok ellen is alkalmazhatták az izraeli NSO által kiberbűnözők és terroristák ellen fejlesztett kémprogramját. A magyar kormány hónapokig szinte semmilyen információt nem adott az ügyről, majd novemberben Kósa Lajos elismerte, hogy a kormány tényleg hozzájutott a kémprogramhoz.
„A szoftver minden egyes alkalmazása összhangban van a magyarországi törvényekkel. Országgyűlési képviselőt nem hallgattak le”
- mondta el az ügyben Pintér Sándor az EP-delegáció budapesti látogatásakor. (Euractiv)
Mindketten a populista kormánynak kellemetlen ügyeket feszegetnek.
Krzysztof Brejza ellopott üzeneteit az állami tévében be is mutatták a 2019-es parlamenti választás előtt.
A belügyminiszter az Európai Parlament tényfeltáró delegációjának beszélt az izraeli kémszoftver magyarországi alkalmazásáról.