Víz helyett ládákban, zsákokban szállítottak élőhalat egy teherautón

bűnügy

Több mint ötszáz kilogrammnyi, ládákba és zsákokba zsúfolt élőhalat találtak egy magyar teherautóban az M6-os autópályán. A NAV közleménye szerint a sofőr a szállítmányhoz semmilyen okmányt, szállítólevelet nem tudott bemutatni.

A hatósági állatorvos megállapította, hogy az állatok szállításának körülményei nem feleltek meg az előírásoknak, élő, étkezésre szánt halat ugyanis kizárólag vízben szabad szállítani és tárolni.

A NAV közleményéből nem derült ki, hogy mi lett a sofőr és a halak sorsa. (MTI)