Az ügyészség fellebbezése után a Fővárosi Törvényszék most úgy döntött, hogy újból elrendeli a Katzenbach Imre exfocista meggyilkolásának ügyében gyanúsított három férfi letartóztatását. Az eredetileg 2021 májusában letartóztatott férfiakat az elsőfokú bíróság bő két héttel ezelőtt, december 21-én engedte ki, hogy azóta nyomkövetővel ellátva, bűnügyi felügyelet alatt, az otthonukban tölthessék az időt.
A triót előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberöléssel gyanúsítják, ezen belül a 49 éves Sz. Lajost és az 51 éves L. Istvánt a bűncselekmény konkrét elkövetésével, míg a harmadik társukat, a szintén 51 éves H. Lászlót felbujtással.
Korábbi sajtóhírek és tényfeltáró anyagok szerint az otthonából 2009-ben eltűnt Katzenbach az úgynevezett Eclipse-ügy közvetett áldozata. Sajtóhírek szerint a fenti hármasból az egyik, végrehajtással gyanúsított férfi Curtis rapper testvére.
Az Eclipse-ügy 2010. március közepén robbant ki, miután az akkori Vám- és Pénzügyőrség sajtótájékoztatón számolt be a felderítéséről. A 2012-ben bíróság elé került eset lényege, hogy a 2003-ban alapított, majd gépkocsik eredetiségvizsgálata, biometrikus útlevelek és más projektek miatt 2004 után jelentős állami megbízásokat elnyerő Eclipse Zrt. ÁFA-csalással több mint egymilliárd forintnyi adóval károsította meg az államkasszát.
Az egyik vádba foglalt alvállalkozó cég ügyvezetője volt Katzenbach Imre. A vállalkozás kasszájához hozzáférő Katzenbach 2009-es eltűnésekor korábbi sajtóhírek szerint akár több százmillió forinttal is tartozhatott az Eclipse mögött állóknak. A friss törvényszéki közlemény konkrétan félmilliárdos összeget emleget. A focista holttestét a rendőrség tavaly, 2020 október 23-án találta meg Baranyajenő környékén.
A friss bírósági közlemény szerint a rendelkezésre álló információk alapján egy vállalkozás (ez lehet az Eclipse, a szerk) vezetői azzal bízták meg az egyik gyanúsítottat, hogy ölesse meg a sértettet, aki több mint félmilliárd forinttal tartozott nekik. “A megbízók attól is tartottak, hogy a cégükkel szemben már megindult büntetőeljárás során a sértett terhelő vallomást tehet rájuk vonatkozóan.” - írja a Fővárosi Törvényszék.
A bíróság szerint az emberölés végrehajtásával meggyanúsított két férfi tette – bizonyítottság esetén – társtettesként, előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés, míg harmadik társuk tette felbujtóként, előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberölés megállapítására alkalmas, amelyek tíztől húsz évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető cselekmények.