Szerdára a pártok szerint lényegében eldőlt, hogy Márki-Zay Péternek, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének el kell engednie a frakcióalakításról szóló tervét. Az úgynevezett "hetedik frakcióról" szóló vita október közepe, az előválasztás vége óta feszítette az ellenzéket.
Márki-Zay Péter rögtön az előválasztási győzelme utáni napon a nyilvánosság előtt is elmondta, hogy szeretné, ha az ellenzéki összefogásnak lenne egy konzervatív jobbközép pártja, ami megszólíthatná a kiábrándult fideszeseket.
A miniszterelnök-jelölt azzal érvelt, hogy az Orbán-kormány leváltása alapvetően a billegő egyéni körzeteken múlik, amiből közel 30 van. A 106 egyéni választókerületből vannak nagyon stabil ellenzékiek, és nagyon stabil fideszesek, ahol szinte előre tudni lehet a végeredményt, és vannak ezek a szorosnak tekintett választókerületek, ahol majd eldől a választás.
Márki-Zay arra emlékeztetett, hogy ezeken a vidékeken sincs túl sok ingadozó, az emberek többsége már rég elkötelezte magát valamelyik oldal mellett, érdemben nincs átjárás a táborok között.
Úgyhogy nagyon fontos lenne arra az akár csak 2-3 százaléknyi választóra célozni, akik még befolyásolhatók. A miniszterelnök-jelölt szerint ezek az emberek a hozzá hasonló, kiábrándult fideszesek. Nekik kell egy új ajánlat, ami túlmutat az ellenzék eddigi kínálatán, ahhoz, hogy a kormányváltásra szavazzanak.
Márki-Zay szerint kifejezetten rájuk célozva kellene egy karakteresen jobboldali párt, amelyik megnyugtatja ezeket a kiábrándult fideszeseket, hogy lesz képviseletük egy kormányváltás esetén is. Illetve e párt három cigány jelöltet is befutó helyre tenne a listán.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?„Ha nem bontjuk meg az egységet, akkor fel tudjuk számolni az elmúlt ezer év legkorruptabb kormányát” - üzente Márki-Zay Péter a régen látott ellenzéki vezetők körében.
A közös sajtótájékoztatón kérdeztük őket, mivel töltötték az előválasztás óta eltelt időszakot. Márki-Zay új sajtófőnöke pedig már az első munkanapján olyan lendülettel tolta a sajtóelhárítást, mint Havasi Bertalan Orbán mellett.