17 áldozata van a vasárnapi bronxi tűzvésznek

katasztrófa

Több tucat embert szállítottak kórházba, többeket válságos állapotban a vasárnapi bronxi tűzvész után, amiben legalább 17-en meghaltak.

Oswald Feliz, a városi tanács tagja szerint az elhunytak között 4 éves gyerekek is voltak.

A New York-i polgármester, Eric Adams a helyszín közelében tartott sajtótájékoztatóján „felfoghatatlan tragédiának” nevezte a történteket.

A nyomozók a helyszínelés után megállapították, hogy a 19 emeletes épületben egy meghibásodott elektromos fűtőberendezés okozta a tüzet, amit reggel kapcsoltak be.

A lángok ugyan az épületnek csak egy kis részét rongálták meg, de a lakás ajtaja, ahonnan a tűz indult, nyitva volt, a füst pedig a lépcsőházakat - az egyetlen menekülési útvonalat a tűzlépcsőkhöz túl magas épületben - hamuval teli halálos csapdává változtatta.

Adams elmondta, hogy az épületben maguktól záródó ajtók voltak, és a nyomozók vizsgálják, hogy az egyik ajtó nem működött-e rosszul.

„Lehet, hogy karbantartási probléma volt ezzel az ajtóval. Ez is a folyamatban lévő nyomozás része lesz” - mondta a polgármester az ABC reggeli műsorában.

Az ilyen nagy lakóházaknak úgynevezett sprinkler rendszerrel és automatikusan becsukódó belső ajtókkal kell rendelkezniük, hogy visszaszorítsák a füstöt és megfosszák a tüzet az oxigéntől.

Az épület fel volt szerelve füstjelzőkkel, de több lakó azt mondta, hogy kezdetben figyelmen kívül hagyták őket, mert a 120 lakásos épületben eddig is gyakoriak voltak a riasztások.

A tűzoltóparancsnok Daniel Nigro szerint néhány ember nem tudott elmenekülni a füst miatt, mások mozgásképtelenné váltak, amikor megpróbáltak kijutni. A tűzoltók minden emeleten találtak áldozatokat, sokan szív- és légzésleállásban haltak meg. A megbénult gyerekeknek oxigént adtak, miután kivitték őket. Néhány menekülőnek korom borította az arcát. Adams szerint a tűzoltók még akkor is folytatták a mentést, amikor a levegőellátásuk elfogyott.

Ez volt a leghalálosabb tűz New Yorkban 1990 óta. Akkor 87 ember halt meg a szintén Bronxban található Happy Land nevű társasági klubban történt gyújtogatás miatt.

A vasárnapi tűz néhány nappal azután történt, hogy Philadelphiában 12 ember, köztük nyolc gyermek vesztette életét egy lakástűzben. (AP)