Volt némi előzménye annak, hogy az Orbán-kormány október 15-i szinten befagyasztotta hét alapvető élelmiszer (kristálycukor, búzafinomliszt, napraforgó-étolaj, sertéscomb, csirkemell, 2,8 százalékos tehéntej és csirkefarhát) árát február 1-től. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanis már a december 3-i Kormányinfón arról beszélt, hogy még nem született döntés az árak befagyasztásáról, de minden jó gyakorlatot szemmel tartanak.
Ez a kérdés azért volt aktuális már december elején, mert a szerb kormány november 30-án tiltotta meg a kristálycukor, a tej, a napraforgóolaj, a liszt, valamint a sertéshús árának emelését az egyre gyorsuló infláció miatt. A csütörtöki Kormányinfón pedig Gulyás Gergely a szerb gyakorlathoz hasonlította az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett ármaximálást. Valóban sok a hasonlóság. A szerbeknél két hónapra korlátozták az árakat, nálunk egyelőre három hónapig lehet tavaly októberi áron venni az érintett termékeket. Szintén közös a szerb és a magyar kormány intézkedésében, hogy előírták: a gyártók nem szállíthatnak az átlagosnál kevesebb árut a boltokba. Az intézkedések megszegéséért magas pénzbírság, illetve a kereskedelmi tevékenységtől történő eltiltás jár.
Ez utóbbi nyilván az áruhiányt próbálná megakadályozni, ami az árbefagyasztás tankönyvi következménye lenne egy piacgazdaságban: a piaci árnál olcsóbban a kereskedők kevesebb terméket akarnak eladni, a vásárlók pedig többet akarnak venni, így a boltok polcai kiürülnek. A részletek persze még nem ismertek, a vonatkozó kormányrendelet néhány napon belül fog megjelenni, de még egy fontos dolog már kiderült.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A termékek árát a tavaly októberi szintre csökkentik vissza.
Csak konzultálni kell az orvossal. A védettségi igazolvány hamarosan csak oltottaknak jár, rövidül a karantén.