Az omikron enyhébb tüneteket okoz a delta variánsnál, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell védekezni, mondta Orbán Viktor péntek reggel a rádióban. Az oltás az aduász, ami a deltát és az omikront is üti, ezért januárban minden csütörtökön, pénteken és szombaton lehet időpontfoglalás nélkül oltásra menni. Kérte, hogy a szülők fontolják meg a gyerekek beoltatását.
Beszélt a csütörtökön bejelentett intézkedésekről:
A negyedik oltást is engedélyezik legalább négy hónappal a harmadik után, hat hónap után pedig javasolják is. De mindenképp ki kell kérni a háziorvos véleményét.„A kórházi kapacitásaink fantasztikusak, különösen a humán kapacitásaink” - mondta, bár a korábbi járványhullámok legnehezebb heteiben éppen megfelelően képzett szakemberekből volt hiány.
Az élelmiszerár-stop témáját úgy vezette fel, hogy „a szerbeknél találtam én novemberben egy rendkívül izgalmas dolgot”.
Orbán szerint áruhiánytól azért nem kell tartani, mert ellenőrizni és büntetni fogják, ha a kereskedők nem kínálnak eleget ezekből a termékekből.Arra a kérdésre, hogy más élelmiszerekre is bevezetik-e az árstopot, azt válaszolta, nem jövendőmondó, de szerinte ez a hat termék is elegendő lehet.
Az ellenzék szerint inkább az áfát kellene csökkenteni, ahogy például Lengyelországban tették. Orbán erre azt mondta, hogy az alapvető élelmiszerek áfáját már levitték 5 százalékra.
Reagált arra is, hogy az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint a gyermekvédelminek nevezett népszavazás előítéleteket erősít és gyűlöletet kelt. Orbán szerint az emberi jogi biztos „sorosista”.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt azt ígéri, a kormányváltás után 5 százalékban maximalizálják az alapvető élelmiszerek áfáját.
Dunja Mijatovic nyilatkozatott tett közzé.