Megint robbanást jelentettek a szomáliai fővárosból, Mogadishuból, a hatóságok szerint a merénylet célpontja a kormány szóvivője volt.
Abdilfatah Aden rendőrségi szóvivő közölte, hogy Mohamed Ibrahim Malimuu szóvivőt kórházba vitték, az állapota stabil, a sérülései nem életveszélyesek.
A merényletet Mogadishu belvárosában követték el, ahol több kormányépület, étterem és áruház is van. A robbanás helyszínén az autó mellett felrobbanó öngyilkos merénylő maradványai szétszóródtak a földön, Moalimuu járművéhez közel.
A fővárosban nem ez az első merénylet a héten: szerdán autóba rejtett bomba robbant a repülőtér felé vezető út mentén, a merényletben – aminek az elkövetéséért az al-Kaidához köthető al-Shabaab (magyarul: Mudzsahedin Ifjúsági Mozgalom) terrorszervezet jelentkezett – legalább 11-en meghaltak és 10-en megsebesültek.
Az al-Shabaab sok hasonló merényletet követett el. A dzsihadista szervezet évek óta harcol Szomália központi kormánya ellen, hogy az iszlám törvénykezés (saría) szigorú értelmezésén alapuló saját uralmát megteremtse. (Reuters, MTI)