Először indulhat magyar snowboardos az olimpián

sport

Kvótát szerzett a tizenhét éves Kozuback Kamilla a február 4-én kezdődő pekingi téli olimpiára, közölte a Magyar Snowboard Szövetség hétfőn. Először indulhat magyar snowboardos az olimpián. A szövetség beszámolója szerint a félcső versenyszámban induló sportoló csak tavaly decemberben kezdhette meg a kvalifikációs versenyeket, de a rendelkezésére álló rövid idő alatt is össze tudta gyűjteni az ötkarikás részvételhez szükséges világranglista-pontokat. Kozuback Magyarország 12. kvótáját szerezte meg a pekingi játékokra.

Kozuback Kamilla Calgaryban született, édesanyja magyar, édesapja kanadai, írja az MTI. Gyerekkora óta snowboardozik. A nyarakat Magyarországon, a nagyszüleinél töltötte, később ő maga kérte, hogy magyar színekben kezdhesse meg felnőtt sportpályafutását. Elmondása szerint azért, mert a koronavírus-járvány miatt immár két éve nem tudta meglátogatni idős nagymamáját és rokonait.

"Arra gondoltam, ha magyar színekben versenyeznék, az egy gesztus lenne feléjük, amivel kifejezem a szeretetemet"

- tette hozzá.