Egeret szültek a hegyek a múlt héten, amikor az USA és európai szövetségesei magas szintű egyeztetésekbe kezdtek Oroszországgal a NAGYBETŰS HELYZETRŐL, amit előzetesen részletekbe menően elemeztünk, ezért hosszas ismertetésétől ezúttal eltekintenék.
A tárgyalások még el se kezdődtek, amikor Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes, az orosz delegáció vezetője már arról beszélt, nem hajlandó hagyni, hogy a Nyugat "végtelen egyeztetésekbe temetkezve fékezze a folyamatot". Ehhez képest amerikai partnere, Wendy Sherman külügyminiszterhelyettes egyből berántotta a kéziféket. Világossá tette, hogy az oroszok legfőbb követeléséről, a NATO visszavonulásáról a posztszovjet térségből, szó se lehet.
Minden egyéb felmerülő eshetőség, legyen szó akár a másik határainál állomásoztatott hagyományos haderő létszámáról vagy a másik teljes kiirtására alkalmas nukleáris fegyverarzenál csökkentéséről pedig olyan összetett, olyan bonyolult, technikai jellegű egyeztetéseket igényel, hogy azokról "nem lehet napok vagy hetek alatt megállapodni". A szerdai NATO-orosz csúcs utáni sajtótájékoztatóján Sherman már utalgatott a várható kimenetre, amikor jelezte, hogy ha az oroszok felállnak az asztaltól, azzal csak beismerik, hogy eleve nem volt komolyan céljuk a helyzet diplomáciai megoldása. Másnap, az EBESZ-ben folyó egyeztetések közben Rjabkov már arról beszélt, hogy nem látja értelmét további tárgyalásoknak, ahol újra csak ezeket a kérdéseket rágnák át.
A diplomáciai próbálkozás tehát lényegében eredménytelenül zárult, még ha ez ebben a feszült helyzetben nem is feltétlenül számít tragikus végkifejletnek. Legalább nem szakadt ránk a világ. Azóta viszont a diplomáciai szakasz lezárultával újra felpörögtek a folyamatok, és nem a jó irányba gyorsulunk.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Mintha kissé túlemelték volna a téteket az USA és Oroszország geopolitikai pókerében. Hétfőtől négy napon át körkörös tárgyalásokon próbálják enyhîteni a mesterségesen, saját maguk által keltett feszültséget.
Az oroszok által felvetett témák túl komplexek ahhoz, hogy seperc alatt letárgyalják, mondta orosz partnerének az amerikai tárgyaló, Wendy Sherman külügyminiszter-helyettes.
"Nem volt könnyű megbeszélés, de ezért is volt annyira fontos ez a találkozó" - fogalmazott a legszebb diplomatanyelven Jens Stoltenberg, a NATO norvég főtitkára.