Száz éven belül akár teljesen kihalhatnak a dél-amerikai tapírok

ÁLLAT

A közönséges tapírokat a kihalás veszélye fenyegeti Dél-Amerika atlanti-óceáni partvidékén. A Neotropical Biology and Conservation című tudományos lapban bemutatott tanulmány szerint Brazíliában, Paraguayban és Argentínában eredeti élőhelyeiknek csupán 1,78 százalékán élnek még tapírok.

Egy dél-amerikai tapír és kicsinye egy kínai állatkertben
Fotó: ZHANG JIANSONG/Xinhua via AFP

Az akár 250 kilósra is megnővő növényevő emlősök számának csökkenését elsősorban a vadászat és a fakitermelés okozta, most a legnagyobb veszélyt a szaporodásuk visszaesése jelenti.

A tapírok száma 48 vizsgált területen 15 992-ről 2665-re csökkent, élőhelyeik pedig annyira izoláltak, hogy az állatok nem találnak párt a szaporodáshoz. Becslések szerint tizennégyből csak három populáció lehet képes a túlélésre a következő száz évben.

A tapírok szaporodása kifejezetten lassú folyamat, mert a nőstények 13 hónapnyi vemhesség után csak egyetlen utódot hoznak a világra, és két szülés között gyakran akár három évet is kihagynak. Patrícia Medici, a dél-amerikai tapírok védelmére létrejött nemzetközi szervezet munkatársa szerint „szimulációink egyértelműen kimutatják, hogy a kisebb populációknál már évente egyetlen egyed elvesztése is a teljes lokális populáció gyors kihalásához vezethet”. (MTI)