Egészen biztos, hogy akadnak még olyanok, akik az elmúlt napokban a Völner-ügy miatt lemaradtak egy másik, az egész országot megmozgató, súlyos sztoriról, annak ellenére is, hogy az annyira foglalkoztatja a nagyközönséget, hogy naponta szólalnak meg a témában újabb szereplők, és az ügyet még az újabban dokumentumfilmes Skrabski Fruzsina is külön írásban véleményezte. Nem másról van szó, mint Kulcsár Edina és Szabó András, pontosabban Csuti válásáról. Bár a szakítást mindössze öt nappal ezelőtt jelentették be, azóta követhetetlenül sok cikk jelent meg a témában, a hírmennyiséget elnézve Kulcsár Edina és Csuti válása legalább annyira foglalkoztatja az embereket, mint korábban Brangelina, vagyis Angeline Jolie és Brad Pitt válása. Ezek alapján akár azt is kijelenthetnénk, hogy ők voltak a magyar Brangelina, és valószínűleg csak azért nem nevezték magukat sztárpárként Csudinának, mert Csuti neve önmagában is elég hatásos.
Azt, hogy miért érdekli ENNYIRE a nagyközönséget ennek a két embernek a válása és magánélete, valószínűleg soha senki nem fogja tudni megválaszolni. Egyedül csak abban tudok segíteni, hogy felzárkóztatom a kedves olvasót, ki kicsoda a magyar bulvár felfoghatatlanul hatalmas univerzumának ezen szeletében, és ezek a kicsodák mit csináltak.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Völner Pál és Schadl György olyan nyíltan egyeztettek telefonon a kenőpénzről és az üzletekről, mintha egyáltalán nem féltek volna a lebukástól. Volt, hogy Schadl egyenesen a minisztériumhoz, máskor Völner ügyvédi irodájába vitte a pénzt, egy ital kíséretében. Sorozatunk második része.
Ahhoz, hogy a tényleg sorsfordító események tartalmát megértsük, nem elég a rendőri erőszak áldozatait beszéltetni.
Ebből a cégükből nem vettek ki osztalékot tavaly.