Fél év börtönt kapott a férfi, aki felgyújtotta az óriási svéd szalmakecskét

külföld

Fél év börtönre ítélték a férfit, aki 2021. december 17-én felgyújtotta a svédországi Gävle világhírű, óriási karácsonyi szalmakecskéjét. A kecske leginkább arról híres, hogy 1966 óta többször gyújtották fel, mint ahányszor nem. Történelmet is írhatott volna, ha megússza felgyújtatlanul a tavalyi karácsonyi szezont, mert korábban sosem tudott öt egymás utáni évet átvészelni. De hát nem úszta meg.

Ép kecske - leégett kecske.
Fotó: MATS ASTRAND, PERNILLA WAHLMAN/AFP

A kecskegyújtogatót a rendőrök hamar elfogták. A térfigyelő kamerák is felvették, ahogy lángra lobbantotta a szalmaállatot. A bíróság csütörtöki döntése alapján 109 082 koronát (kb. 3,7 millió forintot) kell fizetnie a városnak az okozott károkért.

A férfi előzetesen elfogadta az ellene felhozott vádakat, és azt is, hogy kártérítést kell fizetnie, de a tárgyalások első napján meggondolta magát. Azzal érvelt, hogy kézfertőtlenítőt ivott a gyújtogatás estéjén, és nem igazán volt tudatánál.

Kihallgatása során azt mondta, hogy a térfigyelőn látható férfinak szerinte hosszabb a szakálla. Végül arra jutott, hogy nem ismeri el, de nem is tagadja a kecske felgyújtását. (Local.se via Telex)

Kapcsolódó cikkek