„Csak az aprót kapták vissza a lopott pénzből” azok, akik felvették a csokot, pályáznak fűtés-korszerűsítésre, visszakapják az szja-t, vagy azok a falvak, ahol uniós forrásból végeznek felújításokat - mondta Jakab Péter a HVG360 interjújában. „Sokkal többet vett el tőlük az elmúlt években a Fidesz, azért jutottunk el odáig, hogy hatósági árassá kellett tenniük a csirkefarhátat.
A Márki-Zay Péter és közte lévő nem éppen felhőtlen viszonyról - volt, hogy gyakorlatilag lehülyézte - azt mondta, a miniszterelnök-jelölt már megtanulta, hogyan kommunikáljon a pártokkal, és „markáns különbségek már nincsenek köztünk”.
A lap megkérdezte arról is, mit szólt ahhoz, hogy MZP Orbán Viktor állítólagos grazi gyógykezelését lebegtette, Jakab erre azzal reagált, „Én magam is látom a miniszterelnökön a mentális fáradtság jeleit.”
Azt mondta, az ellenzéki program szakterületeinek felelősei közt nemcsak egy jobbikos lesz (Steinmetz Ádám, aki sportügyekért felelős), hanem „Z. Kárpát Dániel felelhet a lakhatási kérdésekért, de jó eséllyel a családpolitikát is jobbikos szakember kommunikálja majd.”
A Fidesznek a Jobbikot érő támadásai kijelentése nyomán a HVG rákérdezett az őt ért személyes támadásokra is, hogy a házasságát is tönkretették-e. „A magánéletemről nem beszélek, csak annyit: nyugalom és stabilitás jellemzi” - válaszolta a pártelnök.
Volt már a történelem során, hogy árstoppal lehetett elejét venni az inflációnak, de nem mostanában, és nem úgy, ahogy Orbánék csinálják. A 444-nek nyilatkozó közgazdászok szerint a kormány lépéseitől nem lesz kisebb, de még nőhet is az árindex.
A Jobbik vezetője Márki-Zay halott fideszesekről szóló nyilatkozatára reagált. Jakab megüzente azt is, hogy nem szeretné, ha Márki-Zay mozgalma hetedik frakcióként csatlakozhatna az ellenzéki pártok mellé.
A jobbikos politikus feljelentést tett a Borsban megjelent cikk miatt.