"Úgy tűnik, hogy a régió közelít a koronavírus-járvány végéhez"
- nyilatkozta Hans Kluge, a WHO európai igazgatója az AFP hírügynökségnek.
A szakember szerint az omikron-variáns elterjedésével a járvány új szakaszba lépett. Kluge úgy kalkulál, hogy március végéig az európaiak 60 százaléka elkapja az omikront. A WHO igazgatója szerint a mostani omikron-hullám lecsengése után jó pár hétig-hónapig a globális immunitás időszakát élvezhetjük majd, köszönhetően az oltásoknak, a tömeges fertőzések után kialakult védettségnek és a szezonális ingadozásoknak.
A WHO arra számít, hogy 2022 vége felé visszatérhet a covid, de ez a világszervezet várakozásai szerint akkor már nem az eddig ismert járvány visszatértét fogja jelenteni. Hanem a mostani pandémia helyett endémiát. Az endémia olyan járványt jelent, ami nagyjából kiszámítható helyeken és időben jelentkezik és nagyjából egyforma mennyiségű embert fertőz meg, vagyis ha úgy tetszik, a hétköznapi élet részévé válik. Mint az influenzajárványok.
Kluge közben azért arra is figyelmeztetett, hogy a koronavírus már többször is megtréfálta a kutatókat, többször mutálódott, így továbbra is óvatosnak kell maradnunk.
(via Le Figaro)