Meghalt Olavo de Carvalho, Jair Bolsonaro szélsőjobbos, koronavírus-tagadó tanácsadója

külföld

Meghalt Olavo de Carvalho filozófus, Jair Bolsonaro brazil elnök tanácsadója, a brazil szélsőjobb fontos alakja.

Carvalho közismerten koronavírus-tagadó volt, gyakran "moronavírusként" hivatkozott a betegségre. Az összeesküvés-elméletek hívője is volt, úgy gondolta például, hogy Soros György, a Facebook és Kína mind részesei egy globális összeesküvésnek. 2005-ben az USA-ba költözött, online tartott filizófiaórákat a követőinek.

A brazil elnöki hivatal által közzétett kép a washingtoni brazil nagykövetségen adott fogadásról 2019 márciusában. Bolsonaro és külügyminisztere között Olavo de Carvalho.
Fotó: ALAN SANTOS/AFP

Bár a család nem közölte a halálának okát,az apjától elidegenedett lánya, Heloísa de Carvalho szerint koronavírusban halt meg. A nő szerint apja vírustagadó nézetei miatt késlekedett Brazília a koronavírus elleni vakcinák beszerzésében. Halálát ugyanakkor nem ünnepli, mondta.

A brazil elnök országa történetének egyik legnagyobb gondolkodójaként búcsúztatta Carvalhot, és nemzeti gyásznapot rendelt el. Carvalho annyira közel állt Bolsonaróhoz, hogy állítólag a kabinetjének több tagját is ő nevezte ki. (Guardian, Reuters)