Kamionosok ezrei érkeztek szombaton a kanadai parlamenthez, hogy az Egyesült Államokba ingázó sofőrök kötelező oltása ellen tiltakozzanak. Közben százan érkeztek gyalog a mínusz 18 fokos hidegben, és bár a rendőrség tízezer fős tömegre készült, estig nem álltak elő pontos becsléssel arról, mennyien voltak.
A kamionkonvoj Kanada nyugati végéből haladt egészen Ottawáig, tiltakozásukra pedig konzervatív politikusok rárepültek annak ellenére, hogy oltás- és járványkérdésekben politikai konszenzus van Kanadában.
Ahogy írtuk, a részletkérdésnek tűnő kamionügyből országos téma lett, rengetegen rokonszenveznek a tiltakozókkal, akikhez szélsőjobboldali csoportok is csatlakoztak. Az elmúlt napkban sokan már a washingtoni Capitolium ostromának megismétlődéséről fantáziáltak.
Ez egyelőre elmaradt, igaz, Justin Trudeau miniszterelnököt és családját ismeretlen helyre vitték a rezidenciájukról. A CBC tudósítása szerint a tüntetés résztvevői a járványügyi korlátozások eltörlését és a „normalitás visszaállítását” követelték, hangot adtak az oltásellenességüknek.
A tüntetés egész hétvégén tart, sőt a szervezők el tudják képzelni, hogy egész héten az utcán maradnak.