Újraélesztése után 7 hónappal szerződtette Christian Eriksent a Premier League-es Brentford

foci

Az angol Premier League-ben szereplő Brentfordban folytatja pályafutását Christian Eriksen dán válogatott futballista, akit júniusban szívmegállás miatt újra kellett éleszteni. A klub hétfői közleménye szerint a 29 éves középpályással az idény végéig szóló szerződést kötöttek.

Eriksen korábban hét évig a szintén PL-es Tottenham Hotspurben játszott, ahol 226 bajnoki mérkőzésen 51 gólt szerzett és 67 gólpasszt adott.

A dán játékos 2021. június 12-én, a Finnország ellen játszott koppenhágai Eb-csoportmeccs első félidejének végén esett össze a gyepen, és csak csapattársainak, valamint az orvosi stáb gyors beavatkozásának köszönhetően tudták megmenteni az életét. A játékost defibrillátorral élesztették újra, az életmentő beavatkozás után kórházba szállították, ahol hat napot töltött, szívritmus-szabályozót kapott, majd hazatért.

Fotó: WOLFGANG RATTAY/AFP

Az olasz bajnoki címvédő Internazionale decemberben felbontotta a szerződését, mert Olaszországban nem léphet pályára olyan labdarúgó, akinek szívritmus-szabályozót ültettek be a szervezetébe.

A 109-szeres dán válogatott Christian Eriksen egy hónapja kijelentette, mindent megtesz azért, hogy visszatérhessen a pályára, mert az idei katari világbajnokságon szeretne a dán keret tagja lenni. (via MTI)