Szél Bernadettnek feltűnt, az a nyilvánvaló ellentmondás, hogy országos népszavazást lehet tartani, míg a helyi népszavazásokat továbbra sem írhatnak ki a koronavírus-járvány miatt.
„Megítélésem szerint a koronavírus-járvánnyal indokolt helyi népszavazási tilalom aránytalan és szükségtelen, az országos népszavazás lehetővé tétele óta pedig önkényesen megkülönböztető korlátozást valósít meg” - írja beadványában a független képviselő, majd felteszi a kérdést, hogy „felülvizsgálja-e rendszeres időközönként a kormány a helyi népszavazás tilalmára vonatkozó, alapvető jogokat korlátozó rendelkezését?”
A Miniszterelnökség nevében Orbán Balázs államtitkár sietett megválaszolni a kérdést. Így hangzik a válasz teljes egészében:
„2021 nyarán Brüsszel támadást indított Magyarország ellen azzal, hogy be akar avatkozni gyermekeink nevelésébe, holott az a magyar szülők kizárólagos joga. Ez olyan sorsdöntő, hazánk jövőjét meghatározó kérdés, amelynél feltétlenül szükséges a magyar emberek közvetlen döntését kérni. Annak érdekében, hogy minden magyar állampolgár élhessen azon jogával, hogy minderről véleményt nyilvánítson, az országos népszavazás megtartása indokolt.”