„Ha szétverik a Csokonai Művelődési Központ múltját, ne használják hozzá nemes költőnk nevét, ne alázzák meg Csokonai Vitéz Mihály nagyságát és a Csokonai művelődésiházat, ne bújjanak híres költőnk neve mögé! Vállalják fel döntésüket, és keressenek az irányultságukhoz illeszkedő névadót!”
Ezeket Mihály Zoltánné Kis Mária fideszes képviselő mondta ma, csütörtökön a XV. kerületi önkormányzat idei első ülésén, napirend előtt, alig burkoltan lebuzizva a kerületet irányító ellenzéki többséget.
Kis Mária azért kapott szót, mert ő volt az a képviselő, aki határozati javaslatot nyújtott be arról, hogy kereszteljék át a kerület Csokonairól elnevezett kulturális intézményhálózatát. Hivatalos javaslatában ő a “Conchita Wurst” nevet ajánlotta helyette. (Aki nem emlékezne rá, C. W. az Eurovíziós dalversenyt megnyerő meleg osztrák énekes volt.)
Kis azért szerette volna elérni az átnevezést, mert a Csokonai művházban tartott egyik januári színielőadás egyik szereplőjét ő és egyik képviselőtársa is homoszexuálisként azonosította. Valójában a darabban szó sem volt homoszexualitásról, az a járvány miatt megváltozott sütés-főzési szokásainkkal foglalkozott. Az említett szereplő pedig egy só-borstartót alakított, olyan jelmezt viselve, aminek a bal fele fekete vőlegényöltöny, a jobb fele hófehér menyasszonyi ruha volt.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Mindezt azért, mert egy párttársa homoszexuálisnak nézte az ott előadott, gasztronómiáról szóló darabban szereplő, élő színész által alakított só-borstartót.
Hogyan hatott a járvány a gasztronómiai szokásainkra? Erről szóló színdarabot nézett meg a XV. kerületi fideszes. Látott egy jelmezt, ami félig menyasszonyi, félig vőlegényruha, mire a neten kapásból LMBTQ-zni kezdett, pedig az a só-borstartó volt. Igaz történet!