A Schadl-Völner-ügy kapcsán a sajtóban az elmúlt 24 órában megjelent hírekkel ellentétben nem újabb három embert helyeztek előzetes letartoztatásba, közölte az ATV Híradójának a Fővárosi Törvényszék szóvivője. Szerdán az RTL Klub Házon kívül című műsora nyomán járta körbe a sajtót a hír, hogy újabb három személy került rácsok mögé.
"Ez a három személy, akinek a letartóztatásáról döntött most másodfokon a fővárosi törvényszék, korábban letartóztatásban volt és időközben nyomozási bíró úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a letartóztatásukat, hanem helyette bűnügyi felügyeletét rendeli el ennek a három személynek"
- tisztázta Szabó József Tamás az ATV-nek a helyzetet. Völner Pál továbbra is szabadlábon védekezhet.
Négy miniszter és több államtitkár, félvilági figurák és tekintélyes professzorok is felbukkannak Schadl György és a többi gyanúsított ügyében keletkezett nyomozati anyagban. Ebben a cikkben segítettünk eligazodni, a Völner–Schadl-ügyről írt cikksorozatunk pedig itt található.
Eredetileg csak Schadlt, R.-t és a végrehajtói kar elnökének sofőrjét tartóztatták le, pedig az ügyészség 6 ember letartóztatását indítványozta.
Négy miniszter és több államtitkár, félvilági figurák és tekintélyes professzorok is felbukkannak Schadl György és a többi gyanúsított ügyében keletkezett nyomozati anyagban. Segítünk eligazodni.