Nincs választási kampány ünnepélyes átadók és feldarabolt nemzeti színű szalagok nélkül. De csütörtökön Vámosatyán nem egy döngölt utat, félkész iskolát vagy ravatalozót avattak fel,
hanem felállítottak egy kopjafát a Magyar falu program tiszteletére. Mindehhez nem is kell más, csak egy kormánybiztos, egy fideszes képviselőjelölt és egy polgármester, és mehet is előre az ország.
Gyopáros Alpár a kopjafa átadásán arról beszélt, hogy szerte az országban ezer falubuszt, 1700 új orvosi eszközparkot, mintegy hatszáz felújított orvosi rendelőt és ugyanennyi óvodát adtak át, valamint kétezer belterületi utca és 1500 játszótér felújítását valósították meg a kistelepülések a program pályázatai segítségével. „Bízom benne, hogy a falusi emberek érzik ezt, és ebben a hitben megerősödve látják a jövőjüket a legkisebb magyarországi kistelepüléseken is” - mondta Gyopáros, majd arról beszélt, hogy a Rákosi- és a Kádár-érában tudatosan „ösztönözték” a falusiakat arra, hogy a városokba költözzenek, és az erőltetetten fejlesztett nehézipart szolgálják ki. A falvak a hatvanas és a hetvenes években kezdtek el drasztikusan kiürülni, ezt a hagyományt követve 2002 és 2010 között „folytatódott ez a történet”, a baloldali kormányok direkt és indirekt módon arra ösztönözték az embereket, hogy hagyják el a falvaikat, és költözzenek városokba.
Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője a kormánybiztos szavait megerősítve hangsúlyozta, a Magyar falu program valóban visszaadta és visszaadja az itt élő emberek hitét. (MTI)
A fideszes országgyűlési képviselő csak arról felejtett beszámolni, hogy szalagvágást az unió fizette.
A romániai avatóünnepség után a leendő diákok hazamentek, mivel az építkezés még zajlik, így tanítani sem lehet.