Focicsoda: járvány idején is növelte bevételeit az NB1

magyar foci

Zárt kapus meccsek ide vagy oda, a járvány első évében is jelentősen növelte bevételeit a magyar focibajnokság, írja az Mfor.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) jelentése szerint az NB1 összbevétele elérte a 160 millió eurót (56,5 milliárd forintot) a 2020-2021-es szezonban. Ez 21 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbi, 133 millió eurós bevételt.

Az NB1-en kívül csak az ukrán (29 százalék), a belga (7 százalék) és a lengyel (2 százalék) bajnokság növelte a bevételeit ebben az időszakban. A legtöbb országban a vírus miatt jelentős visszaesést tapasztaltak.

Fotó: Vasvári Tamás/MTI/MTVA

A Ferencváros, a MOL Fehérvár és a felcsúti Puskás Akadémia bevétele megközelítette a 10 milliárd forintot, míg a Paksé az egymilliárdot sem érte el. A bajnokság teljes bevételének majdnem 40 százaléka „egyéb” forrásból érkezik, ami nem szponzori pénzt, hanem támogatásokat, adományokat takar. Részben ennek is köszönhető, hogy nincs olyan bajnokság a régióban, aminek magasabbak lennének a bevételei.

Korábban szintén az Mfor írta meg az UEFA jelentése alapján, hogy a magyar focisták átlagosan bruttó 2,9 millió forintot keresnek.

Kapcsolódó cikkek