Március 12-én elnökválasztás lesz Türkmenisztánban

külföld

Úgy tűnik, Türkmenisztán elnöke, aki az autokrata jelzőt is finom bóknak venné, készen áll arra, hogy átadja a hatalmat. Gurbanguly Berdimukhamedow 2006 óta irányítja a belső-ázsiai országot, utódja pedig a várakozások szerint a fia lesz.

A Times of India szerint elnökválasztást március 12-re tervezik az országban, ez az AFP-nek már telefonon meg is erősítette a helyi választási bizottság.

Búcsúzóul elevenítsünk fel néhány kedves hírt a kedves vezetőről:

És végül, de nem utolsó sorban:

Fotó: IGOR SASIN/AFP
Kapcsolódó cikkek

Bajba kerülnek a türkmének, akik olyan újsággal törlik ki a seggüket, melyben fotó van a helyi diktátorról

Utasították a hatóságokat, hogy túrják át a latrinákat, és büntessék meg azokat, akik így szentségtelenítik meg Gurbanguly Berdimuhamedow arcképét.

Boros Juli
külföld

A türkmén elnök a lováról rappel

Illetve gitározik és billentyűzik egy kicsit az unokájával.

Herczeg Márk
külföld

A türkmén diktátor a kormányülés alatt kinyomott egy aranyozott súlyzórudat

Hatalmas ováció fogadta az államférfi páratlan tettét.

Urfi Péter
idióta rekordok

A diktátor véletlenül arra járt, úgyhogy gyorsan meg is nyerte az országos ralibajnokságot

A szovjet személyi kultusz legszebb hagyományai élnek tovább Türkmenisztánban.

Urfi Péter
külföld

Á, semmi különös, csak a türkmén elnök farolgat egy versenyautóval

Sarkadi Zsolt
külföld

Csodaszép dallal lepte meg alattvalóit Gurbanguly Berdimuhamedow

Türkmenisztánban megvalósult Fásy Ádám diktatúrája.

Bede Márton
külföld

Könyvet ír a közép-ázsiai juhászkutyákról a türkmén elnök

Mert ehhez is ért.

Sarkadi Zsolt
külföld

A türkmén elnök volt a dj a szilveszteri bulin

Táncolj, mintha a családod élete múlna rajta!

Sarkadi Zsolt
külföld

A türkmén elnök egy terepjáróban, az aranyszínű lova mellett lazulva mutatta be a növényt, amivel megvédi a népét

Türkmenisztánban hivatalosan nincs szó a koronavírusról, de Gurbanguly Berdimuhamedow azért hirdette egy kicsit a füstölést.

Herczeg Márk
Egészségügy

Szijjártó Pétert fogadta a türkmén diktátor

A világ egyik legkevésbé szabad országában, ahol a totális személyi kultuszt élvező elnök arany súlyzórudat emelget és a lováról rappel, a magyar külügyminiszter arról beszélt, hogy Közép-Ázsiának jelentős szerepe van a szélsőséges ideológiák elleni fellépésben.

Herczeg Márk
POLITIKA