„Az ember a szava! Németh Szilárd szavai szilárdak, mint neve is, nomen est omen. Nála hitelesebben megnyilatkozó politikust nem ismerek. Egyenes, következetes, mély meggyőződéssel képviseli közös ügyeinket, ezt a képviseletet a parlamentben is rábízhatjuk.”
A fentieket Németh Szilárd Instagramja szerint Bagdy Emőke, klinikai szakpszichológus mondta róla.
Bagdy Emőke egyébként decemberben kapta meg a Duna Televízió alapította, tizedik alkalommal odaítélt Duna-díjat, amit Kövér László, az Országgyűlés elnöke adott át neki.
2016-ban pedig száz pszichológus írt alá egy állásfoglalást, amelyben nekimentek Bagdy Emőkének, miután a klinikai szakpszichológus egy interjúban nagyjából ugyanazt fejtette ki a női princípiumról, mint amiről korábban Kövér László és Kovács Ákos beszélt. Mindezek mellett akkor azt is elmondta, hogy szerinte „a genderidentitás-elmélet egy bizarr, teljességgel képtelen és a fejlődési törvényeknek ellentmondó áramlat”.
A házelnök szerint Bagdy Emőke szelíd lélekvédő egy vad, lélekromboló korban.
Szerintük nem igaz, hogy minden nő csak ugyanúgy, anyaként lehet boldog.
Az énekes szerint egy nő dolga nem az, hogy sokat keressen.