„Stately, plump Buck Mulligan came from the stairhead, bearing a bowl of lather on which a mirror and a razor lay crossed.”

Ezzel az egyszerű mondattal kezdődik minden idők egyik leghíresebb, legforradalmibb és legrejtélyesebb nagyregénye. De az 1922. február 2-án – az ír James Joyce 40. születésnapján – Párizsban megjelent Ulysses vége már egyáltalán nem ilyen egyszerű és rövid: az utolsó fejezet nyolc, központozás nélküli, iszonyúan hosszú mondat, az egyik a 4391 szavával az addigi leghosszabb angol nyelvű mondat volt.

Tudat

A kb. 250 ezer szóból álló, 30 ezer szavas szókincsű regényt a modernista irodalom csúcsművének szokták nevezni. Joyce előtt még senki sem helyezte ennyire középpontba a gondolkodás folyamatát: az Ulysses hosszú időre leváltotta a 18. és 19. századi regények narrátorközpontú technikáját a belső gondolatokat, a „tudatfolyamot” tükröző szövegre.

A regénynek három főbb szereplője van: a magyar és zsidó származású, valós személyeket idéző hirdetési ügynök, Leopold Bloom, a felesége, Molly és Joyce alteregója, az Ifjúkori önarcképekből ismert költő, Stephen Dedalus. Az ő dublini történetüket ismerhetjük meg egy átlagos hétköznapi napon, 1904. június 16-án.

A cím Odüsszeusz latin megfelelője, és bár az Odüsszeiát és az Ulyssest egy csomó egyértelmű párhuzam köti össze, Joyce egyszer azt nyilatkozta, „annyi talányos és rejtett utalást tettem bele, hogy a professzorok évszázadokig elvitatkoznak azon, mit, hogyan értettem”.

Barátja, Hermann Broch – akit 1938-ban a nácik többek között Joyce közbenjárására engedtek szabadon – azt írta: „Joyce Odüsszeusz-allegóriája »merő tréfa« volna, ha nem volna mélyebb szellemi jelentése, ha nem tartalmazna egy második és harmadik hatványú allegóriát, ha ezzel nem találná el még egyszer az élet és a költőiség lényegét, amelyre itt Homérosz a példa. Allegorikus építmény és felépítmény ez, amely éppúgy vonatkozik a primitív életfunkciókra, mint a végső filozofikus-skolasztikus megfontolásokra…”

Idő

Joyce jómódú kispolgári családban született, 11 testvér közé, de miután az apja 1891-ben csődbe ment, a család szegénységben élt. Joyce 1898-ben a University College hallgatója lett, és orvosnak készült. Rendkívüli nyelvtehetségének köszönhetően anyanyelvi szinten beszélt írül, angolul, franciául, görögül és olaszul, de holt nyelveket és szinte ismeretlen tájnyelveket is ismert.

Az egyetemen szerette Ibsent, Aquinói Szent Tamást és Yeatset, verseket írt, és 20 évesen színészkedett is. Már ekkor szembefordult a katolicizmussal és az ír nacionalizmussal is. A diploma után, 1902-ben Párizsba ment, ahol újságíróként és nyelvtanárként dolgozott, az anyja halála után pedig alkoholista lett.

1904-ben megszöktette majdani feleségét, akit csak 1930-ban vett el. Két gyerekük született, Giorgio és Lucia. A lány táncos volt, és egy időben Samuel Beckett-tel járt, de aztán a fiatal író – akit James Joyce érdekelt igazán – elutasította. Luciát az 1930-as évek közepén skizofréniával diagnosztizálták. Carl Gusav Jung analizálta, aki korábban az Ulyssesről azt írta, hasonlít a skizofrén íráshoz. A lányt 1982-es haláláig kórházban ápolták.

1909-ben Dublinba visszatérve Joyce – akinek látása ifjúkora óta egyre romlott – megnyitotta Írország első moziját, ami hamar tönkrement, miután az író visszament Triesztbe, ahol nyelvtanításból, gyapjúkereskedésből és újságírásból élt. 1907-től 22 kiadó utasította vissza a Dublini embereket. Ekkoriban az amerikai – később fasisztává vált, majd elmebeteggé nyilvánított – Ezra Pound segített neki. A Dublini emberek 1914-ben jelenhetett meg Dublinban, de mivel nem volt sikeres, Joyce megint elhagyta Írországot, és nem is tért vissza többé.

Az Ulyssest Triesztben, Zürichben és Párizsban írta meg. Szemben két másik, szintén elismert, nagy modernista regénnyel, Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában és Robert Musil A tulajdonságok nélküli ember című opusával, az Ulyssesnek idővel nagy hatása volt a városra is, ahol a cselekménye játszódik.

Pedig – minthogy hugyoznak, szarnak és maszturbálnak is a történetben – obszcenitás vádjával már akkor betiltották az Ulyssest, amikor még csak pár részletet hoztak le belőle magazinok. Amerikában 1934-ig, Angliában 1936-ig volt tiltólistán, a beküldött vagy becsempészett példányokat pedig elégették.

Írországban ugyan hivatalosan nem tiltották be, de egy vámügyi joghézag miatt nem is kellett, és a katolikus nacionalisták amúgy is nehezményezték, hogy Joyce kívülről meri kritizálni őket. Az író hazájában csak az 1960-as években kezdték el nyilvánosan terjeszteni a könyvet.

A regény a megjelenése óta megosztó. T. S. Eliot 1923-ban „a jelenkor legfontosabb expressziójának” nevezte, Vladimir Nabokov pedig a 20. század legjobb regényének tartotta, és 1933-ban érdeklődött is, hogy lefordíthatná-e oroszra. Thomas Mann viszont rejtélyes módon alig említette, sőt a saját bevallása szerint nem is olvasta el Joyce műveit, Virginia Woolf pedig – nem kizárt, hogy irigységből – ostobaságnak és illetlennek tartotta az Ulyssest. A Guardian a 100. évfordulóra újraközölt egy korabeli kritikát, ami fejet hajtott Joyce zsenialitása előtt, de nem mehetett el szó nélkül a regényben tapintható szexualitás mellett.

Sylvia Beach meg volt győződve arról, hogy az Ulysses történelmi jelentőségű mű, és az a döntése, hogy Párizsban a félretett pénzéből kiadja a forradalmi botrányregényt, az avantgárd kulturális hősévé tette. Sokkal több volt Joyce-nak, mint a kiadója: bankára, ügynöke, titkára és a családi barátja. De aztán a kiadói jogok körüli viták miatt a két ember kapcsolata megromlott, és Beach végül átadta a regény jogait.

Miután az USA-ban a United States v. One Book Called Ulysses perben hozott, az irodalmi önkifejezés szabadságának mérföldkövét jelentő, kedvező ítélet megszüntette a tiltást, a Random House 1934-ben nagyobb közönséggel is megismertette a regényt, de még 20 év telt el, mire Joyce-t a halála után elismerték a nagy írók között. Bár az írót frusztrálta a könyve fogadtatása, egy vesszőt sem változtatott volna rajta azért, hogy megfeleljen a közízlésnek, inkább vállalta az irodalmi botrányhős szerepét.

Dublinban az első Bloomsdayt a regény eseményeinek ötvenedik évfordulóján, 1954. június 16-án tartották meg, 1962-ben Sylvia Beach nyitotta meg a dublini James Joyce Múzeumot, 1982-ben pedig az író 100. születésnapja alkalmából országszerte ünnepségeket rendeztek. A New York Times akkor azt írta, „Dublin ünnepli Joyce-t, akit egykor megvetett”.

Tér

A 100. évfordulón az 1749 közölte Gula Marianna írását, amiből kiderül, miért változott folyamatosan az Ulysses megítélése. A tanulmány a nyitójeleneten keresztül azt is érzékelteti, miért nagyon nehéz olvasmány a regény: „Az Ulysses nyitójelenetének nyelvközi (angol-latin, angol-görög) játéka továbbá azt is jól példázza – s ez az Ulysses esetében fokozottan érvényes –, hogy az olvasás nem más, mint mentális, kognitív fordítások sorozata.”

A BBC-nek irodalmárok adtak tippeket arra, hogyan érdemes olvasni az Ulyssest: