Bár a kormány béremelés helyett ellehetetlenítő rendelettel reagált a tanárok sztrájkjára (ami ellen több iskolában is polgári engedetlenséggel tiltakoznak), most mégis meglett a megoldás arra, hogyan lehet vidám kampányfotókat készíteni az iskolákban.
Az Emmi uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára, Vitályos Eszter, aki egyben a Pest-3-as körzet fideszes képviselőjelöltje is, szerdán Szentendrén jelentette be, hogy a kormány a digitális oktatásstratégiája keretében első körben
február 15-e és március 31-e között 120 ezer notebookot oszt szét országosan, több mint 33 milliárd forint értékben pedagógusoknak és diákoknak.Vitályos Eszter a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumban - 238 notebook átadása előtt - azt mondta, a kormány elkötelezett amellett, hogy a digitális eszközöket be kell vinni az iskolákba, és hogy a digitális kompetenciák fejlesztését sosem szabad abbahagyni.
Hozzátette, hogy az első körben kiosztott notebookokat a 9. évfolyamon tanuló diákok és a köznevelési intézmények azon pedagógusai kapják, akik eddig még nem kaptak hordozható informatikai eszközöket személyes használatra. „Hiszem, hogy a magyar kormány által beszerzett eszközök hozzájárulnak egy olyan modern oktatási környezet kialakításához, amely a térség megtartó erejét is növeli” - tette hozzá az államtitkár.
Tárgyalni nem hajlandó az érdekvédelmi szervezetekkel, a koronavírus okozta veszélyhelyzetet kihasználva írták át a szabályokat.
Polgári engedetlenséggel tiltakoznak a kormány sztrájkot ellehetetlenítő rendelete ellen. A héten ez a harmadik iskola, amely beleáll az akcióba.