Oleg Navalnij ellen január végén adott ki körözést az orosz belügyminisztérium. Az illetékes felügyelet előzőleg kezdeményezte, hogy a bebörtönzött ellenzéki politikus öccsére – Alekszej jelenleg büntetését tölti, ennek időtartalmát várhatóan jelentősen meghosszabbítják – tavaly kiszabott 1 éves felfüggesztettet minősítsék át letöltendőre. Az erről szóló tárgyalást február 18-ára tűzte ki a bíróság, és most le is zajlott.
Miként a Meduza írja, a kezdeményezés célt ért, Oleg Navalnijnak börtönbe kellene vonulnia a bíróság döntése értelmében, ráadásul a szigorított fogva tartás feltételei mellett. Ez azonban várhatóan nem fog megtörténni, a lap ugyanis úgy tudja, hogy a célszemély még 2021 szeptemberében elhagyta Oroszországot, és valószínűleg Ciprusra repült.
Az ellenzéki politikus öccse ellen azért indult az eredetileg 1 éves felfüggesztettel záruló eljárás, mert tavaly januárban részt vett a bátyja ügye miatti ellenzéki tüntetéseken, és ezeken úgymond nem tartotta be a koronavírus-járvány elleni védekezéssel kapcsolatos előírásokat. A felügyelet szigorítást forszírozó kezdeményezésének oka, hogy egy ellenőrzéskor nem találták őt otthon.
Oleg Navalnij korábban három és fél évet töltött rács mögött az Yves Rocher-ügyben, erről magyarul is megjelent könyvet adott ki, amelyről hosszabban írtunk nemrégiben.
Ismét rács mögé kerülhet ő is, bár az sem zárható ki, hogy elhagyta Oroszországot.
A rendszer annyira gyáva, hogy nem merték Moszkvában tartani a tárgyalást - mondta az orosz ellenzéki felesége.
Az ismert orosz ellenzéki politikus öccse 1278 napot töltött kolóniában. Hogy ép testtel és elmével szabadult, az szép emberi teljesítmény, és mindent egybevetve az immár magyarul is olvasható könyve sem rossz.