Az ellenzéki pártszövetség, az Egységben Magyarországért parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Völner-ügyben - közölte a hat párt közös, vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Gelencsér Ferenc, a Momentum politikusa az utóbbi évek egyik legnagyobb kormányzati korrupciós botrányának nevezte, hogy Völner Pál fideszes országgyűlési képviselő, igazságügyiminiszter-helyettes rendszeresen több milliós forintos kenőpénzeket fogadott el Schadl Györgytől, a Magyar Végrehajtói Kar elnökétől.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke szerint kizárt, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter minderről ne tudott volna, sőt azt is, hogy maga Orbán Viktor ne tudna arról, mi történik a kormányában. „Ezt ki kell deríteni, ezért kezdeményezünk országgyűlési vizsgáló bizottságot” - mondta.
Konczer Erik (DK) szerint gyalázat, hogy a Polt Péter vezette ügyészség nem rendelte el sem Völner letartóztatását, sem a házi őrizetét sem, miközben egy ilyen befolyásos gyanúsított esetében fennállhat a szökés, a bűnismétlés, és a tanúk befolyásolásának a veszélye is. Konczer azt mondta, meg akarják tudni, hogy meddig érnek a szálak, és milyen szerepe volt az ügyben Varga Juditnak, Rogán Antalnak, illetve Orbán Viktornak.
Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese pedig arról beszélt, a magyar embereknek elegük van abból, hogy a fideszes kiváltságosok minden következmény nélkül bármit megtehetnek. Szerinte április 3-án arról fogunk szavazni, eljön-e végre a tisztességes politika ideje, az igazság pillanata, amikor „nem titkolhatják tovább Orbánék a bűneiket”.
A Völner-ügy részleteit a nyomozati iratok alapján bemutató cikksorozatunk itt olvasható.