Az ukrán külügyminiszter azt javasolja Zelenszkij elnöknek, hogy szakítsák meg a diplomáciai kapcsolatokat Oroszországgal

külföld

Dmitro Kuleba, Ukrajna külügyminiszter azzal a javaslattal fordult Volodimir Zelenszkij államfőhöz, hogy szakítsák meg a diplomáciai kapcsolatokat Oroszországgal. Ennek már 2014-ben meg kellett volna történnie Kuleba szerint.

A külügyminiszter azt mondta, minden lehetséges következményt és jövőbeni forgatókönyvet végigelemeztek, és arra jutottak, hogy a lépés időszerű, átgondolt és Ukrajna érdekeit szolgálja.

„Ami azt a kérdést illeti, hogy mindez mikor történhet meg, az elnök meghozza a megfelelő döntést, utána nyilvánosságra hozzuk hivatalos álláspontunkat” – fogalmazott a Korrespondent.net híre szerint.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter
Fotó: SERGEY DOLZHENKO/AFP

Kuleba emlékeztetett arra, hogy Ukrajnának 2014 óta nincs nagykövete Oroszországban, az ideiglenes megbízott Vaszilij Pokotilo pedig visszatér hazájába.

„Ez is világos jelzés a részünkről – magyarázta. – Nem konzultációra rendeltük őt haza, hanem kinyilvánítottuk, hogy a kapcsolataink az eddigieknél is mélyebb szintre süllyednek.”

Mint arról a nap folyamán beszámoltunk, Volodimir Zelenszkij már szóba hozta a diplomáciai kapcsolatok megszakításának lehetőségét, majd azt követően Oroszország jelezte, hogy nincsenek hasonló szándékai. Ezzel együtt a nyugat-ukrajnai Lembergben az orosz konzulátus felfüggesztette a tevékenységét.