368 ezren menekültek el eddig Ukrajnából

háború

A harcok kezdete óta 368 ezren menekültek el Ukrajnából, közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága vasárnap. A beszámolóban arra hívják fel a figyelmet, hogy

a menekülők száma folyamatosan nő. A becslések szerint elérheti majd a négymilliót is.

A lengyel határőrség szerint eddig 156 ezren érkeztek Ukrajnából Lengyelországba, csak szombaton 77,3 ezren keltek át a határon. Szombat óta közlekedik a lengyel kormány sérültek szállítására berendezett vasúti szerelvénye Varsó és az ukrajnai lembergi körzet között. Sérültet eddig nem szállított, de vasárnap reggel 600 nőt és gyermeket menekített ki.

Fotó: YURIY DYACHYSHYN/AFP

Vasárnap délelőtt Ukrajnában tanuló és ott élő külföldiek, többek között marokkóiak, elefántcsontpartiak és nigériaiak érkeztek Záhonyba, írja az MTI. A diákok közül többen is arról számoltak be, hogy 24 órát utaztak étlen-szomjan több átszállással Harkivból és Ivano-Frankivszkból, hogy elérjék a magyar határt. A harkivi egyetemen repülőmérnökként tanuló marokkói diákok elmondták, hogy nagyon nehezen lehet elindulni az ostromlott városból, ahonnan naponta csak egy-két vonat indul nyugat felé.