Ukrajna kiberbiztonsági hatóságának alelnöke szerint hazája legalább akkora háborút vív a kibertérben, mint a harcmezőkön.
Viktor Zhora szerint a kormány, az infrastrukturális hálózat és az állampolgárok is folyamatosan támadások célpontjai. Bár a legtöbb támadást sikeresen visszaverik, a küzdelem, amit Oroszországgal vívnak most, példa nélküli.
„Ez a két háború [amit vívunk] a hibrid háború része. Először történik ilyen a történelem során, és én azt gondolom, hogy a kiberháború csak a hagyományos háború végével érhet véget, és mi mindent meg fogunk tenni, amit tudunk, hogy közelebb hozzuk ezt a pillanatot” - mondta Zhora.
Az invázió elején a digitális minisztérium létrehozta Ukrajna IT-hadseregét, ami orosz célpontok ellen intézett kibertámadásokat, többek közt közlekedési és az energiahálózatok ellen.
A hadsereg Telegram-csatornájának már 270 ezer tagja van, de a minisztérium úgy becsli, 400 ezer hacker vehet részt az Ukrajnáért zajló online küzdelemben.
(BBC)