Elítélték a férfit, aki az ellenzéki összefogás egyik januári, budapesti eseményén anyázta Márki-Zay Pétert

bűnügy

Ahogy akkor Szily László írta a beszámolójában, január 14-én, az Egyesült Ellenzék eseményét a Móriczon „egy agresszív MZP-gyűlölő fickó zavarta meg, aki hangosan kiabálva tudatta a megjelentekkel, hogy Márki-Zay vidéki, az anyja pedig kurva”. A cikk szerint „MZP higgadtan kezelte a helyzetet, egy rövid mondattal reflektált az elhangzottakra – ide vezet a Fidesz gyűlöletkeltése –, aztán folytatta azzal, hogy a szeretet Magyarországát szeretné létrehozni, mire a férfi »köcsög faszszopónak« nevezte”.

A 62 éves férfit a fővárosi főügyész MTI-hez eljuttatott közleménye szerint gyorsított eljárásban állították bíróság elé, és garázdaság, illetve egy másik ügy miatt hat hónap börtönre ítélték, annak végrehajtását 2 évre felfüggesztették. Az ítélet jogerős.

Az MTI mindössze azt felejtette ki beszámolójából, hogy milyen esemény volt ez, és kik vettek részt rajta. Az ellenzéki összefogás január 14-én tartott, budapesti kampányának megnyitóját következetesen csak „sajtótájékoztató”-nak nevezik a hírben, és azt írják, „politikusokat” szidalmazott a férfi. Márki-Zay Péter vagy más ellenzéki politikus neve nem szerepel az MTI hírében.

Abban csak annyit lehet olvasni, hogy az ügyészség közleménye szerint „a vádlott a szónoklatot tartó politikus közelébe ment, őt hangosan szidalmazta, az ott állókat pedig lökdöste és kiabált. A biztonsági feladatokat ellátók igyekeztek a férfit a helyszínről elterelni, de ő ellenállt, majd leköpte az egyik önkormányzati képviselőt, és megpróbálta megütni, megrúgni az egyik biztonsági embert is. Amikor sikerült a gyűléstől távolabb terelni, akkor belerúgott az egyik politikus fényképével ellátott táblába, majd a sajtó egyik, őt lefényképező munkatársát üldözőbe vette, miközben szidalmazta”.

Kapcsolódó cikkek