Nem ejtették a vádat Gérard Dépardieu nemierőszak-ügyében, sőt az ügyész szerint erős bizonyítékaik vannak

bűnügy

“Komoly és megerősített bizonyítékok szólnak a vád fenntartása mellett.”

Ezzel indokolta Remy Heitz párizsi főügyész, hogy a bíróság ma, a védelem indítványát elutasítva, nem ejtette a több mint egy éve folyó ügyet.

Gérard Depardieu 2016. 02. 19-én a berlini filmfesztiválon.
Fotó: Michael Kappeler/dpa/AFP

Az akkor 22 éves francia színésznő, Charlotte Arnould, 2018-ban jelentette fel Dépardieu-t, mivel a színész pár nappal korábban áll1ítása szerint kétszer is megerőszakolta párizsi házában.

Charlotte Arnould

A színész ellen 2020 decemberében emeltek vádat, de nem helyezték előzetes letartóztatásba.