150 nap börtönt és 2,5 év próbaidőt kapott Jussie Smollett, aki önmaga ellen rendezett meg egy homofób támadást

bűnügy

Egy chicagói bíróság csütörtökön 150 nap börtönbüntetést és 30 hónap próbaidőt rótt ki Jussie Smollettre. Emellett 120 ezer dollár kártérítést és 25 ezer dollár pénzbírságot is kell fizetnie. A színészt, aki az Empire című sorozatban szerepelt, decemberben ítélték el, mert gyűlölet-bűncselekményt színlelt önmaga ellen, hogy növelje ismertségét.

Jussie Smollett (jobbra) elhagyja a Leighton büntetőbíróság épületét Chicagóban.
Fotó: SCOTT OLSON/Getty Images via AFP

„Semmi, amit ma itt teszek nem közelíti meg azt a kárt, amit ön saját magának okozott. Lerombolta az eddigi életét” – mondta James Linn bíró Smollettnek. Az büntetés ellen a színész, aki továbbra is ártatlannak vallja magát, fellebbezhet.

Smollett a büntetés hallatán az öklét a levegőben rázva többször is azt kiabálta, hogy ártatlan, és hogy nincsenek öngyilkossági szándékai.

Smollettet azért állították bíróság elé, mert azt mondta, hogy 2019 januárjában két férfi rátámadt, megütötték, gyalázták a bőrszíne és a homoszexualitása miatt, trumpista jelszavakat kiabáltak neki, leöntötték fehérítővel, és végül egy kötelet dobtak a nyakába. Az állítólagos támadókat végül elfogták, ők pedig azt mondták, a színész bérelte fel őket, csak megrendezte a támadást.

Egy hónappal később Smollettet letartóztatták és azzal vádolták, hogy 3500 dollárt fizetett egy testvérpárnak, hogy csináljanak úgy, mintha megtámadnák. Az ügyészek szerint Smollett akciójára a chicagói rendőrség „indokolatlanul sok időt és rengeteg erőforrást” áldozott. (Reuters, Insider)

Kapcsolódó cikkek