Az ukrajnai háborúról tárgyalt egymással Rómában Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó és Jang Csie-csi, a kínai Központi Külügyi Bizottság vezetője.
A Fehér Ház esti közleménye szerint „lényegi eszmecsere folyt az Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja ügyében”, és a két tárgyaló fél „kiemelte az USA és Kína közötti kommunikációs csatornák változatlan nyitottságát”.
A Fehér Ház közleménye előtt Ned Price, amerikai külügyi szóvivő közölte, hogy a találkozón az amerikai küldöttség közvetlenül felvetette és „nagyon egyértelműen” aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Washington szerint Kína támogatást nyújt Oroszországnak.
A több mint 7 órán keresztül tartó tárgyalásokon Jake Sullivan jelezte, hogy komoly következményei lesznek Kína nemzetközi kapcsolataira nézve – beleértve az Egyesült Államokat, európai szövetségeseit és a csendes-óceáni térséget –, ha az ukrajnai háború idején Peking folytatja Oroszország támogatását.
Sullivan még vasárnap, a CNN-nek azt mondta: „már tudattuk Pekinggel, hogy nem maradunk tétlenek és egyetlen országnak sem hagyjuk, hogy kompenzálja Oroszország gazdasági szankciók miatti veszteségeit”.
Kína szerepéről a háborúban itt írtunk. (MTI)
Állítólag kezdenek kifogyni bizonyos fegyverekből.
Ehhez ügyes helyezkedés mellett persze némi szerencsére is szükségük lesz majd.