A brit statisztikai hivatal hétfőn jelentette be, hogy kikerül a férfiöltöny az éves infláció mértékét mérő fogyasztói kosárból. A világ többi országához hasonlóan Nagy-Britanniában is egy elképzelt, de átlagosnak tekintett fogyasztói kosár termékeinek éves árváltozása alapján mérik az infláció mértékét. A briteknél 1947-ben vezették be ezt a számítási módszert, és az öltöny azóta egyike volt a figyelembe vett tárgyaknak.
Ugyanakkor a Guardian beszámolója szerint a koronavírus miatt annyival több egykori öltönyös alkalmazott kezdett el otthonról dolgozni, hogy a ruhadarab most kikerült a 700 elemből álló kosárból. Ugyanakkor bekerült helyére egy hivatalos helyzetekben is hordható zakó, hogy azért képviselje egy ruhadarab az üzleti férfiöltözködést.
Kikerültek még az inflációs kosárból a fánkok is, melyek helyére többféle sütemény került be, illetve a szén is, mivel a hivatal arra számít, hogy a kormány hamarosan betiltja az értékesítését.
Akadnak még új tárgyak, melyek a megváltozott mindennapokra utalnak: bekerültek az antibakteriális felülettisztítók, a sportmelltartók vagy a kutyák és macskák számára kapható nyakörvek. Tavaly a kézfertőtlenítők, az okosórák és a kézi súlyzók kerültek be a kosárba.
Angliában 30 éves csúcson, 5,5 százalékon áll az infláció, és az előrejelzések szerint még súlyosbodni fog a helyzet. A statisztikai hivatal sok kritikát kapott azzal kapcsolatban, hogy a módszertanuk nem képes kimutatni, hogy a szegényebb háztartásokra még nagyobb terhet rak az infláció, de erre válaszul a szervezet közölte, hogy létrehoztak egy személyes inflációmérőt, melyben mindenki ellenőrizheti saját kiadásai alapján, hogy őt mennyire érinti a pénzromlás.