Ismeretlen eredetű drónba botlott a szásztörpényi férfi

háború

Ismeretlen eredetű drónt vagy repülőmodellt talált vasárnap a mezőn az erdélyi Szásztörpény közelében egy férfi - írja az MTI romániai hírtelevíziókra hivatkozva.

Az Antena 1 televízió úgy tudja, hogy a tárgy, nagyon hasonlít az Orlan 10 típusú katonai drónra, amelyet felderítésre szoktak használni posztszovjet hadseregekben.

Ez az Orlan 10, ami úgy néz ki, mint egy kisrepülő. Itt épp orosz katonák pózolnak vele egy tavalyi képen.
Fotó: ALEXEY KUDENKO/Sputnik via AFP

A férfi szántani ment az erdélyi falu mellé, amikor a bokrok között felakadva megtalálta a repülőmodellt, amely ejtőernyőhöz volt erősítve. A férfi még kényelmesen elvégezte a munkát, majd a szántás után magához vette és hazavitte a kisrepülőt. Ezután értesítette a rendőrséget, amely immár a háza mellett vette szemügyre a repülőmodellnek kinéző tárgyat.

Beszterce-Naszód megye rendőrsége hétfőn közleményben tudatta, hogy vizsgálatot indított bejelentetlen repülés ügyében. Román újságok azt mondják, ezt a képet hozta nyilvánosságra a hatóság.

Forrás

Nagydemeter község - melyhez Szásztörpény is tartozik - polgármestere a Bistriteanul.ro portálnak elmondta: a repülő tárgyat a rendőrség, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), és a román hadsereg szakemberei vizsgálták meg, mielőtt elszállították volna.

Az Orlan 10 egy kisebb felderítő drón, a harctér közelét fésülik át vele lehetséges tüzérségi célpontokat, vagy ellenséges támadást kutatva. Nem olyan, mint Tu-141 Sztrizs, az a robotrepülőgép, amely 14 méter hosszú és több mint öt tonna.

Kapcsolódó cikkek