„28 évesek vagyunk, és marhára elegünk van már”

POLITIKA

„Vesszen a köpcös!”Ez volt az első mondat, ami igazán erős reakciót váltott ki az ellenzék március 15-i nagygyűlésén, legalábbis a színpadhoz közelebb eső szakaszon. Jakab Péter, a Jobbik elnöke egy neki címzett Bayer Zsolt-idézettel nyitott („Befogod a pofád, és eltakarodsz a büdös francba, ameddig teheted. Világos, te becstelen, kisstílű gazember?”), majd lendületesen gengszterezett és maffiakormányozott, míg el nem jutott a köpcösig.

„Gróf Mészáros Lőrinc” említésekor végképp kitört a hahota a tömegben, ami a Műegyetemtől majdnem a Petőfi hídig húzódott.

Jakab Péter
Fotó: PETER KOHALMI/AFP

A szervezők szerint ez volt „2006 óta a legnagyobb ellenzéki rendezvény”,de nehéz megmondani, pontosan mennyien voltak. A Gellért térről eleve a szűk Budafoki úton és Bertalan Lajos utcán keresztül lehetett eljutni a rakpartra, ezért kevés esély volt az egészet egyben látni. Az biztos, hogy már zajlottak a beszédek, amikor a hátsó sorokban még mindig gyülekeztek.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Márki-Zay Péter: Közvélemény-kutatást még soha nem nyertem, választást még soha nem vesztettem el

Így üzent azoknak, akik aggódnak amiatt, hogy a Fidesz számít esélyesebbnek. Szerinte ugyanakkor sosem volt még ilyen egyszerű a választás: „A Kelettel szemben Európát válasszuk!”

plankog
POLITIKA

Iványi Gábor szerint a NAV tartozik az egyházának

"A bűncselekmény helyszínét a NAV-nak nem a MET munkahelyein kell keresnie." - így reagált Iványi Gábor a NAV vádjaira, miszerint hárommilliárd forintnyi járulékot nem fizetett be az egyház és a hozzá tartozó civil szervezetek dolgozói után.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Így vonult harcba a IX. Békemenet Győzikével és Fásy Ádámmal

Peace, love, unity.

Herczeg Márk
ünnep

Orbán teljes semlegességet hirdetett

Se az oroszok, se az ukránok, se Amerika, se az EU érdekei nem egyezhetnek Magyarország érdekeivel, üzente a fideszes kampánygyűlésén. Magabiztosan állította, hogy még egy választás előtt se "nézett ki" ilyen jól a Fidesz.

Magyari Péter
POLITIKA
Élő

Orbán az oroszokat nem bántotta, de a magyar baloldal elleni végső csatára szólított fel

Befolyásolja-e a választások előtti utolsó tömegrendezvények hangulatát, hogy a Békemenet meghirdetése után Orbán Viktor keleti szövetségese totális háborút indított Ukrajna ellen? Az utcán kiderül!

Szily László
POLITIKA