Nők tüntettek Szudánban, miután a biztonsági erők csoportos nemi erőszakot követtek el egy fiatal nő ellen

külföld

Egy tinédzser lány ellen elkövetett erőszak miatt tiltakoztak kedden szudáni nők az ország fővárosában, Kartúmban és más vidéki városokban. A lányt a biztonsági erők tagjai erőszakolták meg csoportosan. A 18 éves nő elmondása szerint hazafelé tartott, amikor a rendőrök megállították a kisbuszt, amin utazott, és olyanokat kerestek, akik részt vettek az aznapi kormányellenes tüntetéseken. Az utasok azt mondták nekik, hogy nincs köztük ilyen, de a rendőrök könnygázt fújtak a buszba, és amikor a nő megpróbált leszállni és elmenekülni, megerőszakolták és megverték.

Sulaima Ishaq, a szudáni szociális fejlesztési minisztérium nők elleni erőszakkal foglalkozó osztályának vezetője elmondta, hogy az elmúlt hetekben számos, nők és férfiak ellen elkövetett szexuális zaklatásról számoltak be annak a helynek a közelében, ahol a fiatal nőt megtámadták. Azt mondta, a biztonsági erők egyre gyakrabban alkalmazzák ezt a taktikát, hogy csökkentsék a tüntetéseken résztvevők számát.

Szudánban tavaly október óta folyamatosak a tüntetések, miután a katonai vezetés puccsot hajtott végre az országot vezető ideiglenes kormány ellen. A tüntetések során ez idáig körülbelül nyolcvanan haltak meg és több százan megsebesültek.

Kapcsolódó cikkek