Több száz gazda tüntetett pénteken Athénban a magas üzemanyag- és műtrágyaárak miatt adócsökkentéseket és támogatásokat követelve a kormánytól.
A gazdák közül többen traktorokkal érkeztek a tüntetésre. A gazdák az állítják, hogy olyan magasak a költségeik, hogy kénytelenek lesznek csökkenteni a termelést és a fogyasztókkal megfizettetni a magas költségeket.
A kormány szeptember óta mintegy 3,7 milliárd eurót költött arra, hogy enyhítse a gazdálkodók, a háztartások és a vállalkozások energia- és üzemanyagköltségeit. Ezen kívül 46 százalékról 13 százalékra csökkentette a műtrágya forgalmi adóját, csütörtökön pedig bejelentették, hogy tovább csökkentik 6 százalékra, és adókedvezményt biztosítanak a mezőgazdasági gép üzemanyagára is.
A görög gazdálkodók viszont ez is kevés az egyre növekvő árak mellett, amit az orosz-ukrán háború nyom felfelé.
Magyarországon sem jobb a helyzet a mezőgazdaságban. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkárhelyettese, Máhr András azt mondta az ATV-nek, a MOL logisztikai problémákra hivatkozva nem tudja leszállítani a megrendelt gázolajmennyiséget, és „ennek az a konzekvenciája, hogy leállnak a tavaszi munkálatok.” Arról pedig, hogyan fogja befolyásolni az orosz invázió az élelmiszerellátást Sarkadi Zsolt írt egy részletes cikket. (Reuters)
Akadozik az ellátás, a jellemzően kis kutakon tankoló gazdák nem feltétlenül jutnak el a nagynyomású töltőhelyekig.
Oroszország és Ukrajna egyaránt a világ legjelentősebb agrárországai között vannak, Putyin háborúja ezért emberöltők óta nem látott élelmiszerválsághoz vezet. Az egekben a gabonaárak, a hús nagyon meg fog drágulni, műtrágyát pedig már most is nagyon nehéz szerezni.